Kis fekete a sárgák között
2017. július 24. írta: Ahelyisegkalapacsa

Kis fekete a sárgák között

Csináljunk már valamit ezzel a fürdőszobával!

 

Több felvonásos bővítés, két évvel ezelőtti építkezésünk alkalmával gyakorlatilag minden helyiséghez hozzányúltunk (értsd: szétvertük) már kisebb-nagyobb mértékben, KIVÉVE ezt a fürdőszobát.

Így ez a legrégebbi, megörökölt helyisége a háznak, s ez is meg is látszik szegénykén.

De mostanság nem fogjuk szétverni és új burkolattal trendibbé tenni, így ki kell hozni belőle, amit lehet.

dsc_0037.JPG

Használtan vettem ezt a kis öreg tv szekrényt:

tarolo.jpg

A méreteibe szerettem bele igazán, mert pont elfér a mosdó alatt és pakolható bőségesen.

A kulcslyukakra, zárra nem volt szükség, így azt lekaptam (telós fotók, bocsi):

20170101_172553.jpg

A szifon helyét kifűrészelni nem volt egy könnyed, nőies feladat. Ehhez a bátyám és eszközparkja kellett.

20170101_172606.jpg

De ezután már jöhetett a csinosítás: csiszolás, takarítás, festés.

A lábait lefújtam aranyra. A sprayfesték gazdaságosabbnak tűnt ekkora felületre. Így lehetett fújni:

20170711_120248_2.jpg

Az ajtókon a kulcslyukakat tapaszoltam, a felületet alapoztam:

20170711_120304.jpg

Fekete lett. A kevéssé kedvelt sárga fürdőbe jól jön. Gombot a Zara Home-ban találtam hozzá. A bútor többi részét csiszolás után lakkal kentem a nedvesség ellen.

dsc_0033_1.JPG

Szóval nem az álom fürdőbe került, de mindenképpen jobb lett a hangulat(om) a frissítéstől és nagyszerűen elrejthetőek benne a lavórok, tisztítószerek, apróságok stb.

dsc_0036.JPG

 Elképesztő sok munka van még itt. De lassú víz partot mos - egyszer csak elkészül ez is!

A bejegyzés trackback címe:

https://ahelyisegkalapacsa.blog.hu/api/trackback/id/tr5812661265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása