Nagyon szeretem a letisztult eleganciát.  Legyen az megjelenés, lakberendezés vagy műalkotás. A bútorfelújításban pedig a festés a legkedvesebb munkafolyamat a számomra. Nyilván nem vagyok ezzel egyedül.  Ekkor öltöztetjük fel a bútort. Ekkor adunk neki végső külsőt, megkoronázva addigi kemény munkánkat, úgyis mint csiszolás, fatapaszolás, csiszolás, alapozás, csiszolás... Adott volt ez a jobb sorsra érdemes szekrényke. Még a szigorító törvény előtt szereztem egy lomtalanításból, szóval nem loptam közterületről!

E játékszenvedély első megszállottja valószínűleg  Varjas János (1721-1786), a debreceni református kollégium tanára volt, aki sokévi munkával egy olyan 275 (!) sorból álló bűnbánó éneket írt, amelyben csak 'e' és 'é' magánhangzókat használt. Figyelemre méltó már az 1775-ben meg is jelent nevezetes vers címe is, amely a következő: Megtért emberek énekje, melyet nem régen szerzett, és egy meg-keseredett, de reménységgel tellyes Lélek képében tett fel - egy nevezetlen ember - Debrecenben. Szegény Varjas professzor éppen a nevét nem tudta feltüntetni ezen a nyelven, mert abban - mit ad Isten - egy árva e vagy é sincs. Diákjai éppen ezért is Verjes Jénesnek nevezték. Nem kevesebb humorral járt el e nyelvi játék másik hőse, Orosz Ádám egerszalóki plébános, egyházi író és költő is (1802-1872), aki nemes egyszerűséggel csak így hívta magát: lengyeleknek ellenese, emberek elseje. (A fenti bekezdés információit Grétsy László: Nyelvi játékaink nagykönyve című könyvéből szereztem, mely a Tinta Kiadó gondozásában jelent meg Budapesten, 2012-ben) Lássuk be, hogy ezen egy hangúság korántsem egyhangú, s hogy egyházi személyek is lehetnek igen derűsek és szellemesek! :)